Egyszerű bejelentés
Egyszerű bejelentés alapján, azaz építési engedély nélkül lehet és kell végezni az új, legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű – amennyiben az építtető magánszemély és saját lakhatás céljára épít, 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó – lakóépületek építését és bővítését. Kivételt jelentenek a műemlék jellegű épületek, melyek továbbra is építési engedélykötelesek.
MIBEN MÁS A FOLYAMAT, MINT AZ ENGEDÉLYEZTETÉS?
Az elkészült kiviteli terveket az építtető megbízásából a tervező az ÉTDR rendszerbe feltölti, és ezt követően 15 nap elteltével, amennyiben az építésfelügyelet nem jelez tartalmi hiányosságot, megkezdhető az építkezés.
Az építésfelügyeleti hatóság feladata a folyamat ellenőrzése, amit az építkezés során bármikor megtehet a benyújtott tervek, és a helyszínen tapasztaltak alapján.
A tervező felelős azért, hogy az általános építésügyi előírásokon túl az alábbi helyi előírásoknak megfeleljen a tervdokumentáció:
- HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat)
- TKR (Településképi Rendelet)
- Településképi Arculati Kézikönyv
Az önkormányzat részéről az építkezés hatósági bizonyítvánnyal zárul (korábbi használatbavételi engedély). Ezzel és egy geodéta által készített vázrajzzal kell a Földhivatali bejegyezést megtenni.
TERVEK MŰSZAKI TARTALMA:
Építész tervek: ház bonyolultságának függvényében M=1:100 vagy M=1:50
- Helyszínrajz min. M = 1:500
- Kitűzési helyszínrajz min. M =1:200, telek jogi határához képest a csatlakozó épületszerkezetek meghatározása
- Utcakép min. 1:200
- Tervezett épület eltérő szintjeinek alaprajza
- Tervezett épület szükséges metszetei
- Tervezett épület homlokzati rajzai
- Épület nyílászászáró és lakatos konszignációk szükséges mértékben
- Részlet rajzok M=1:10-1:5 léptékben épület bonyolultságától függően
Tartószerkezeti tervek:
- Tartószerkezeti kiviteli tervek és részletrajzok 1:50 léptékben
- Tartószerkezeti műszaki leírás
Épületgépészeti és épületvillamossági rendszerleírás:
- ismerteti a tervezett építési tevékenységhez előírt és az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges közművesítettséget, az épület közműigény adatait;
- tartalmazza az épület energetikai és hőtechnikai, valamint villamos méretezési adatait, hőszükségletét, hőterhelését, a túlmelegedés kockázatának ellenőrzését, az épület fűtési és hűtési energiaigényét, frisslevegő igényét, továbbá villamos energiaigényét és a hőhasznosítás megoldását;
- ismerteti az épületgépészeti, az erős és gyengeáramú berendezések épületen belüli elhelyezését, helyigényét, a műszaki berendezések működtetéséhez szükséges telepítési feltételeket.
A szolgáltatói tervjóváhagyáshoz szükséges tervek (telekhatáron belüli vízellátási, szennyvíz és csapadékvíz elvezetési, gázellátási, égéstermék elvezetési, szolgáltatói villamos hálózati csatlakozási, elszámolási fogyasztásmérési) kidolgozását a rendszerleírás nem tartalmazza. Ezeket, valamint az épületgépészeti és elektromos kivitelezési terveket az építtető külön megállapodás keretében készíttetheti el. Az épületgépészeti és épületvillamossági rendszerleírás tervezői költségvetési kiírást nem tartalmaz.
TERVEZŐI MŰVEZETÉS:
Tervezői művezető feladata a terv szerinti megvalósítás elősegítése, a terv szerinti megvalósítást gátló vagy segítő tényezőkre való javaslatok, figyelemfelhívások megtétele, a kivitelezési tervdokumentációtól való eltérés megállapítása és rögzítése. Tervezői művezető a művezetése során tapasztalt, a kivitelezési dokumentációtól eltérő kivitelezést köteles – felelősséggel – az e-építési naplóban rögzíteni. A bejegyzést a tapasztaltakat követően 24 órán belül köteles megtenni.
Javasolt művezetési alkalmak:
- kitűzés,
- alapozás,
- felmenő szerkezetek,
- födémek építése,
- tetőszerkezet építés,
- gépészeti és elektromos munkák,
- szigetelések,
- szakipari munkák (tér lehatárolások, burkolás, homlokzatképzés),
- kivitelezés lezárása.
Ha bővebben szeretne erről olvasni, akkor itt megteheti:
https://mek.hu/media/files/2017/letoltheto/Utmutato_300_m2_20170303.pdf
Forrás: MÉK.